Az akció augusztus végéig tart.
A részletekről tájékozódjanak bemutatótermeinkben, melyek listáját honlapunkon találják.
Az abszolút újdonság az INDECO márkanév eljegyzése a dizájnnal, otthonossággal, minőséggel és praktikummal. Ennek keretén belül bővítettük kínálatunkat tapétázott tolóajtókkal.
Tisztelt Látogatók! Örömmel mutatjuk be új honlapunkat.
A tizenöt éves piaci jelenlét megünnepléséhez kapcsolódóan internetes prezentációnk modernizálásáról is döntöttünk. Reméljük, hogy az új honlap megkönnyíti az eligazodást az INDECO cég kínálatában, és otthonuk berendezése során gyakran tölti majd be az inspirációforrás szerepét.
Az INDECO cég 2000 óta van jelen a magyar piacon. A kezdet kezdetétől elsőrendű célja volt, hogy az ügyfeleknek csúcsminőségű szolgáltatásokat nyújtson a lakberendezés terén.
Az INDECO rövid időn belül a beépített és méretre szabott szekrények szinonimájává vált. A siker alapját egyebek mellett a kanadai DSH tolóajtógyártó harminc éves szakmai tapasztalata jelentette, mely cégnek az INDECO közép európai képviselője. A cég a termékek kiváló használati értéke mellett a termékek megjelenésére és formatervére is különösen nagy hangsúlyt helyez. Ennek köszönhetően termékei nem csak praktikusak, hanem szemet gyönyörködtetőek is.
A gardróbok és a méretre szabott szekrények mellett 2009-ben az INDECO bemutatta egyedi konyhakollekcióját, melyben eredeti konyhabútordizájnnal jelentkezett kis-, közepes és nagyméretű konyhákba.
A piacon eltöltött tíz év jelenti a legnagyobb kötelezettségvállalást számunkra. Köszönjük megtisztelő bizalmukat, és bízunk benne, hogy a jövőben is teljesíteni tudjuk igényeiket és elvárásaikat.